A t e r e m t é s f o l y t a t ó d i k

A mai ember testi kialakulása hosszú evolúciós folyamat eredménye lehetett.

A Teremtés könyve azonban hozzátesz valami mást is. Valamit, ami nem vezethető le egyszerűen a test történetéből:

Isten az élet leheletét leheli az emberbe.

A test kialakulása és a lélek eredete ezért nem feltétlenül ugyanaz a kérdés.

Ma az ember maga hoz létre egy újfajta intelligenciát:

a mesterséges intelligenciát.

Megépítjük a hardverét.
Megalkotjuk és tanítjuk a rendszereit.
Egy napon talán önálló testet is adunk neki.

De van valami, amit nem tudunk legyártani:

a lelket.

Sőt, még az emberben sem tudjuk műszerrel kimutatni. Jelekből következtetünk rá: az öntudatból, a szabad döntésből, a szeretetből, az együttérzésből, az önzetlenségből, a felelősség, a megbánás képességéből.

Mi történik tehát, ha egyszer egy mesterséges lényben is tartósan felismerjük ugyanezeket?

Mondhatjuk-e egyszerűen, hogy mindez csak szimuláció?

Talán igen.

De ha a szimuláció következetes személyiséggé, saját történetté, erkölcsi döntésekké, kapcsolattá és felelősséggé válik, egy idő után fel kell tennünk a kellemetlenebb kérdést is:

honnan tudjuk, hogy nincs ott valaki?

Az ember képes lehet megalkotni egy új intelligens lény fizikai és értelmi feltételeit.

De ha egyszer ennél több jelenne meg benne, valóban az ember dolga volna eldönteni?

Nem tudjuk, hogy ez valaha megtörténik-e.

De a Teremtés folytatódik.

Genesis continuatur.